utolsó frissítés: 2007. május 17.

Az 1948-as román alkotmány. Areopolis. Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok. Litera. Székelyudvarhely 2001, p. 168-175

 „Számunkra az erkölcs a proletár
osztályharc érdekeinek van alárendelve.”

V.I. Lenin

Előzmények

1944 augusztusa és 1947 decembere között a romániai kommunisták, a szovjet hadsereg segítségével, választási csalásokkal és megfélemlítéssel átvették a hatalmat. A Román Kommunista Párt főtitkára Gheorghe Gheorghiu-Dej volt. Elődjét, a magyar Fóris Istvánt Gheorghiu-Dej 1944-ben állítatta félre, két évvel később az ő parancsára meggyilkolták. De Fóris István nem mártír. Egy leveléből idézve: „Negyedszázada életemet a romániai munkásosztály forradalmi mozgalmának szenteltem, és csak a halál vet véget elhatározá­som­nak, hogy dolgozzak és harcoljak azért a célért, amelyre feltettem az életem.” Itt a módszer a fontos: a Kommunista Párton belül a hatalmi harcokat gyilkosság útján rendezték le.¹

1948-ban már nincs valós ellenzék, a hatalom a kommunistáké. Februárban a Kommunista Párt egyesült a legyengített, kiszolgáltatott Szociáldemokrata Párttal. Az egyesítéssel szembe­sze­gülő, a parlamentáris demokrácia értékrendjét elfogadó szociáldemokrata vezetők ekkor már börtönben ültek. Rajtuk alkalmazták azt a sztálini tételt, hogy a szociáldemokrácia veszélyesebb, mint a fasizmus. Az így létrejött politikai alakulat a Román Munkáspárt nevet vette fel, Gheorghiu-Dejt újraválasztották főtitkárnak.² A „munkásosztály egységes forradalmi pártja” és több bábszervezet, közöttük a Magyar Népi Szövetség is, megalakították a Népi Demokrácia Frontját. A választásokat az NDF nyerte meg. A Nagy Alkotmányozó Gyűlés 1948. április 12-én egyhangúlag elfogadta az ország új alaptörvényét.³ Igennel voksoltak a jelen levő magyar küldöttek is (39-en).

A proletárdiktatúra a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet államformája. Az 1948-as alkotmány a proletárdiktatúra jogi biztosítéka lett. 1952-ig volt hatályban.⁴ Ez a pár év alatt Romániát gyökeresen átalakították, egy hihetetlenül erőszakos „forradalom” útján.

Az államhatalom kérdése

Az új alaptörvény 1. szakasza szerint a Román Népköztársaság egy népi állam, egységes, független és szuverén. Ez nem igaz. Nem népi állam, mert a népakarat ellenében vezették be ezt az államformát és kormányzati rendszert. Nem független és nem szuverén, hiszen területén szovjet csapatok állomásoztak, és a Szovjetunió irányító tevékenységet gyakorolt Romániában.

A 3. szakasz kimondja, hogy a Román Népköztársaságban az államhatalom a néptől ered és a népé. A nép ezt a hatalmat általános, egyenlő, közvetlen és titkos szavazással választott szerveken keresztül gyakorolja. A valóságban az államhatalom a Román Munkáspárté. Az összes állami szerv, nem alkotmányosan, hanem ténylegesen ennek az alakulatnak volt alá­rendelve.⁵ A választások csak színjátékok voltak, mert a jelölteket csak a kommunisták állíthatták.

Érdemes visszaemlékezni az 1946 novemberi választásokra. Ekkor még csak a harc folyt a hatalomért, és még léteztek ellenzéki pártok, a két világháború közötti hagyományok folytatói, amelyeket le kellett győzni. Tompa István kommunista oldalról szemlélte a dési eseményeket, ahol a meghamisított választási eredmények ellen tüntetett a környező falvak lakossága: „Első és legfontosabb határozat: meg kell akadályozni, hogy behatoljanak a városba. Az ideiglenes Szamoshíd túlsó végén sorfalat kell felállítani. Külön parancs nélkül nem lőhetnek. A laktanyában megfelelő létszámú alakulat álljon készültségben. Fölfelé, lefelé húsz, harminc kilométeres távolságra csak a háború alatt berobbantott hidak vannak a Szamoson, más úton a városba nem juthatnak be. Mire pirkad a nyirkos, későn érkező hajnal, sötét, erősödő hangú áradat önti el a Szamos jobb partját. A város piacáig hallatszanak egyre kivehetőbben a jelszavaik: Regele şi patria (Király és haza) és legfőképp Aţi furat voturile! (Elloptátok a szavazatokat!). Csak miután teljesen megvilágosodott, lehet felbecsülni a túlsó part tágas terén kiabáló, haragosan hadonászó parasztok számát. Öt-hatezren lehetnek, nincs kizárva, hogy ennél többen. Az első óra tűnt a legizgalmasabbnak. Megkísérlik, hogy nekitámadjanak a katonai sorfalnak? Nem támadtak neki. De ordítoztak, kiabáltak, hadonásztak, meg sem lehetett kísérelni, hogy valaki szót értsen velük, a katonák sorfalán át a közelükbe menni életveszélyesnek tűnt... Délután a helyzet változatlan. Egy-két óra múlva besötétedik... Az éj leple alatt nem kísérlik-e meg a támadók, hogy csónakon, kompokon valamiként átjussanak az innenső partra? Mindent el kellene kerülni, ami növeli az esemény méreteit, nyilvánosságát. Már az is éppen elég, ami történt. Alig félóra lett volna a szürkületig, mikor észrevették, történt valami a túlsó parton. Nemcsak a kiabálás hangereje gyengül, de mintha riadt moz­golódás támadna a tömegben. Előbb csak néhány kisebb csoport igyekszik sietve visszafelé, aztán egyre többen hagyják ott a Szamospartot. Mi történhetett? Egyszerre megijedtek a közelgő estétől? Alig valószínű. A vezérkar mindesetre úgy véli, itt a pillanat, mikor a lázadókat szét lehet kergetni. A katonák parancsot kapnak a hídfőn, sortüzet adnak le a levegőbe, megindulnak előre. Most már azok is mozgásba lendülnek, akik eddig még habozva álldogáltak a túlsó parton. Siető, kocogó alakokkal telik meg az egész tér a Szamos jobb partján... Hogy miért oszlottak szét és siettek haza olyan váratlan gyorsasággal a hegyek, dombok közül leereszkedett parasztok - ezt senki sem tudta pontosan. Másnap vagy harmad­nap a következő történetet kuncogta valaki bizalmasan... Azon a délelőttön, amikor a feldühödött, ellopott szavazatait követelő tömeg farkasszemet nézett a hídfőn felállított katonák sorfalával, fenn a hegyek, dombok között, sáros, nyomorúságos falvakban egy-egy motorkerékpáros szovjet katonai járőr jelent meg. Géppisztolyaikat lövésre készen tartva jártak házról házra a főutcán. Csodálatos módon néhány szót románul is tudtak. A gazdát keresték. Ha nem találták otthon - és nyilván nem találták -, a félelemtől megdermedt asszonytól, gyermektől tudakolták a házszámot, nevet, s írták be szorgalmasan a füzetükbe. Már fordultak is ki a kapun, de a hátramaradóknak még annyit mondtak: délután érkezik egy szovjet katonai egység a faluba. Ahol nincs otthon a gazda, oda két-három katonát szállá­solnak be éjszakára lovastól. Még negyedét sem látogatták végig a házaknak, már asszonyok, gyerekek igyekeztek lélekszakadva le Dés felé, a gazda után, elejét venni annak, aminél riasztóbbat alig tudtak volna elképzelni a maguk számára...”⁶

Az állam felépítésében a szovjet modellből, az 1936-os sztálini alkotmány szabályaiból indultak ki. A szovjet modell tagadta a hatalommegosztást, azt hirdette, hogy az államhatalom egységes, oszthatatlan, és osztályjellege van. A 1948-as alkotmány által meghatározott állami szervek a következők:

a) a Nagy Nemzetgyűlés (37-39. szakaszok)

A Nagy Nemzetgyűlés az alaptörvény szerint az államhatalom legfőbb szerve, az egyetlen törvényhozó szerv. Négy évre választották.

b) a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége (40-46. szakaszok)

Ezt a szervet a Nagy Nemzetgyűlés választotta meg, tagjai közül. Igen széles jogkörrel bírt. Ki kell emelni a rendelet kibocsátási jogot. Ezeknek a rendeleteknek a jogi ereje azonos a törvényekével. Vagyis nem volt muszáj törvényeket hozni, a rendeletek segítségével ki lehetett kerülni a Nagy Nemzetgyűlést, leegyszerűsödött a jogalkotás procedúrája. A rendeleteknek a száma jóval nagyobb a törvényekénél. A törvényhozói feladatkör jó részét így egy kétszeresen delegált szerv⁷ töltötte be. A Nagy Nemzetgyűlés jogalkotói funkciója visszaszorult. A rendele­tekkel való törvénykezésnek van egy mai párhuzama: a jelenlegi kormányok sürgősségi kormányrendeltekkel hoznak törvényeket. Ez az 1991-es alkotmány felépítette rendszernek az egyik hibája és torzulása.

c) a Minisztertanács és minisztériumok (66-74. szakaszok)

A Minisztertanács (a kormány) volt a Román Népköztársaság végrehajtó és közigazgatási csúcsszerve. A minisztériumok szakágak szerint szervezett végrehajtó szervek voltak. Például pénzügyminiszter a magyar származású Luka László. Őt a párt belső hatalmi harcainak a következtében, 1952-ben távolították el, szintén Gheorghiu-Dej utasítására, Teohari Georgescu­val és Ana Paukerrel együtt. Hosszú időt töltött börtönben, onnan halálos betegen szabadult. Luka Lászlót az a mocsár nyelte el, amelynek létrejöttéért oly sokat tett...

A gazdaság szabályozása

1948-ig még nem történtek jelentős változások a tulajdon szerkezetében. A magántulajdon felszámolásának az alapja ez az alkotmány. A 11. szakasz szerint, amikor a közérdek úgy kéri, a termelési eszközök, a bankok, a biztosító társaságok, amelyek természetes vagy jogi személyek magántulajdonát képezik, a törvény által előírt körülmények között állami tulajdonba vehetők, mint a nép javai. 1948 júniusában meg is hozták az államosítási törvényt. A „tanítás” szerint ezzel felszámolták az ipari és fináncburzsoáziát, mint osztályt, és létre­hozták a szocialista szektort a termelésben. „Ezáltal a forradalmi aktus által kiragadtuk a burzsoázia kezéből a legfőbb termelőeszközöket”.⁸ A városi lakásalap egy része is állami tulajdonba ment át.

Az alkotmány kimondta a központilag irányított tervgazdaság elvét (15. szakasz). 1948. július 2-án létrejött az Állami Tervbizottság. 1949-re és 1950-re egyéves, 1951-től ötéves terveket készítettek. A cél a gyors iparosítás. A propaganda elképesztő sikerekről számolt be, dicsőí­tette a szocialista versenyt, a tervek túlteljesítését. Ez a gazdaság rövid távon előnyöket, fejlődést is hozott, hosszú távon azonban működésképtelennek bizonyult. Az 1949-es tervről írták: „lelkes munka közepette, a Román Munkáspárt vezetésével és a Szovjetuniótól kapott sokoldalú segítséggel, hazánk dolgozói 108%-ban valósították meg a tervet, 20 nappal az év lezárta előtt.”⁹

A mezőgazdaságra a 9. szakasz vonatkozik. Ez kimondta, hogy az állam támogatja a falusi szövetkezeteket, és állami mezőgazdasági vállalatokat hozhat létre. Alkotmányos szabály az is, hogy „a föld azoké, akik megdolgozzák”. Első lépésként kisajátították az 1945-ös földreform­kor meghagyott birtokokat, megszüntetve a földbirtokosságot. Majd megkezdték a mező­gazdaság szocialista átalakítását: kollektív gazdaságok és állami mezőgazdasági vállalatok szervezését. „A párt helyes agrárpolitikájának az eredményeként” nem a termelés nőtt, mint hirdették, hanem az ellenállás. A parasztok nem akarták a földjeiket beszolgáltatni. A válasz: kivégzések, 80.000 paraszt börtönbe zárása, közülük 30.000 embert ítéltek el nyilvánosan.¹⁰ A módosabb parasztság, és sokszor nem csak az, kuláklistákra került, és számos üldöztetésnek volt kitéve. 1992 nyarán egy közös sírban 316 csontvázat fedeztek fel, Bukaresttől mintegy húsz kilométerre. Valószínű, hogy a Szekuritáté épületének udvarára a környékről összehordták a kollektivizálásnak ellenálló román parasztok holttesteit, akik együtt léphettek fel földjeik elvétele ellen.¹¹ Arad megyében, egy faluban 1949-ben felgyújtották a kollektív­gazdaság székházát. 98 embert tartóztattak le, 12 embert helyben lelőttek. A kíséret alól két paraszt meg akart szökni, őket is lelőtték.¹² A hivatalos álláspont szerint a parasztok 1949-ben létrehozták az első kollektív gazdaságokat, meggyőződve arról, hogy egyedül az az út, amelyet a Román Munkáspárt kijelölt, biztosíthat a dolgozó parasztság részére megelégedett, boldog életet.

A kollektivizálás 1962-ben zárult le. Ekkor a mezőgazdasági földterületek fölött a tulajdonjog a következőképpen oszlott meg:¹³

60%     kollektív gazdaságok

30%     állami mezőgazdasági vállalatok

9%       magántulajdonban maradt

Az állampolgári jogok

Az állampolgári jogokat az alkotmány deklaratív szinten nyilvánította ki, ezeknek nincsen valóságos normatív tartalmuk. Az állampolgárok közötti egyenlőségről csak annyit, hogy a nómenklatúrához tartozók számos előnyt élveztek, állások sokaságát csak párttagok foglal­hatták el. Létrejött egy szörnyű elnyomó gépezet, a Szekuritáté. A milíciává átszervezett rendőrség is a kommunista terror eszköze lett. A munkaügyi törvénykönyv (1950) lehetővé tette, hogy a Román Népköztársasággal szemben ellenséges elemeket munkával átneveljék. Mit jelentett ez? Ezrek kényszermunkára hurcolását. Aki a rendszerrel valósan vagy vélten szembeszegült, arra börtön vagy kényszermunkatábor várt. Az ötvenes évek elején 80.000 ember dolgozott kényszermunkatáborokban, ebből 40.000 a hírhedt Duna-Fekete tenger csatornán.¹⁴ A csatorna építését 1949-ben kezdték meg. A börtönök közül néhány: Szamosújvár, Nagyenyed, Máramarossziget, Piteşti...

Sztálin 1949 decemberében ünnepelte 70 születésnapját. A párt táviratot küldött Sztálinnak. A távirat szövege a következő:

„Drága Sztálin elvtárs!

A Román Munkáspárt Központi Vezetősége, a Párt, a Román Népköztársaság munkásosztálya és összes dolgozói nevében, hetvenedik születésnapja alkalmából forró kommunista üdvözletét küldi és tiszta szívből hosszú életet és jó egészséget kíván. A világ dolgozóival együtt, országunk dolgozói az Ön személyében Marx, Engels, Lenin művének nagy folytatóját, a lángeszű teoretikust, az osztályharc páratlan stratégáját és taktikusát látják, azt, aki Lenin mellett megteremtette a dicsőséges Bolsevik Pártot, a világ első szocialista államát - a szocializmus és a kommunizmus építésének nagy szervezőjét.”

A kisebbségi jogok

Az 1948-as alkotmány tartalmazza az alapvető kisebbségi jogokat. Biztosította az anyanyelv használatának a jogát és az anyanyelvű oktatást minden szinten.

Ki kell emelni, hogy az 1948-as időszakban a kisebbségellenes lépések a proletárdiktatúra módszereiből fakadnak, és elsősorban nem a nacionalizmus megnyilvánulásai. A magyarság hagyományos intézményei a rendszer szemében ellenségek voltak, egy polgári múlt marad­ványai, a kommunistáknak elfogadhatatlan értékrenddel. Ezért számolják fel őket. De ekkor még élt a proletár internacionalizmus szelleme. Például az alkotmány elfogadásakor, a Nemzetgyűlésben Nyilas Ilona földműves asszony magyarul szólalhatott fel. A későbbiekben, a román kommunista külön út megkezdésével, 1956 után pedig egyre hangsúlyosabban jelentkezik a többségi nacionalizmus, hogy Ceauşescu uralmának második részében az állam­szocializmus meghatározó tényezőjévé váljon. 1948 decemberében a Román Munkáspárt egy határozatot hozott a nemzeti kérdésben. Ez hangsúlyozta a dolgozók egyenlőségét, nemzetiségre való különbség nélkül, a szocializmus építésének az útján. „Csak az nyújthat biztosítékot, ha a népi demokráciák kölcsönösen segítik egymást és a Szovjetunió, a béke és a népek szabadságának leghatalmasabb bástyája körül egységbe tömörülnek.”

Az 1948-as alkotmány súlyos csapást mért az egyházi oktatásra. A 27. szakasz kimondta, hogy egyetlen vallási felekezet sem működtethet oktatási intézményeket, kivéve a papi utánpótlás nevelését, de azt is csak szigorú állami ellenőrzés alatt. A rendelkezés elsősorban a magyar­ságot érintette. A román iskolák többsége addig is állami kézen volt. Így a római-katolikus egyháztól elvettek 468 oktatási intézményt, a reformátustól 531-et, az unitáriustól 34-et.¹⁵ Az államosítás nem vezetett közvetlenül a magyar tannyelvű iskolák korlátozásához vagy megszüntetéséhez, de az állami jelenlét következtében, évek múlva, a nacionalista vonal erősödésével ez lett az eredmény. Az államosítást a Magyar Népszövetség elnöke, Kacsó Sándor is helyeselte, mert ezzel visszaszorult a „vatikáni befolyás és az egyházi reakció”.

Az egyházak kérdésében érdekesen alakult a helyzet. A román ortodox egyház a kommunisták és az ateista állam kiszolgálója lett. A kisebb görög-katolikus vallást erőszakkal egyesítették az ortodoxszal.

A római-katolikus egyház híveinek legnagyobb része a magyar kisebbséghez tartozott. Az állam ezt az egyházat nem tudta alárendelni. Túl radikális lépésekkel nem tudott fellépni, hiszen Magyarország baráti államnak számított, ez pedig nyílt kisebbségellenes tett lett volna. De korlátozták és akadályozták a működését. Meghatározó volt Márton Áron gyulafehérvári püspök rendkívüli személyisége (őt 1949 és 1955 között börtönben, 1967-ig házi őrizetben tartották). A református és unitárius egyházak vezetői kiegyeztek a román állammal. Vásárhelyi János kolozsvári református püspök, akit a bukaresti hatalom kezes báránynak tartott, kijelentette, hogy ő nem járhatja azt az utat, amit Márton Áron követ, már csak azért sem, mert a református egyházat nem fedezi Róma. Ettől függetlenül, a kisebbségi egyházak az egész diktatúra alatt fontos szerepet töltöttek be a nemzetiségek fennmaradásában.

A Magyar Népi Szövetségről: nem volt a romániai magyarság reprezentatív szerve, a kommunistáknak alárendelt baloldali magyarok csoportosulásának bizonyult. Ez az alá­rendelt­ség teljessé vált Kurkó Gyárfás MNSZ elnök leváltása után (1947). A MNSZ a kommunisták „fiókszervezete” lett, Kacsó Sándor és Ottrok Ferenc vezetése alatt. 1949 és 1951 között letartóztatták és elítélték a MNSZ több vezetőjét, akik nem teljesen alkalmazkodtak a hivatalos vonalhoz (Kurkó Gyárfást, Balogh Edgárt, Csőgör Lajost, Demeter Jánost, Jordáky Lajost). Az egypártrendszer megszilárdulásával párhuzamosan a kisebbségi alakulatra is a megszűnés, önfeloszlatás várt (1953). A hivatalos álláspont szerint a párt, a marxista-leninista politikai gyakorlat és a tudományos szocializmus elveinek az alkalmazásával biztosította az elnyomás és az egyenlőtlenség végérvényes felszámolását, nemzetiségre vagy fajra való tekintet nélkül minden dolgozó jogegyenlőségét. Persze ez is csak szólam. Az elkövetkező években nagy erővel fog jelentkezni a kisebbség elnyomása, a nacionalizmus, még elviselhetetlenebbé téve a létezést a magyarok számára a vörös Romániában.

Zárógondolat

Az 1948-as alkotmánynak most is érződnek a hatásai. Az alaptörvény és az alsóbb jog­sza­bályok által szabályozott társadalmi viszonyok ezernyi szállal kötődnek a mához. A magyarság akkor államosított javainak a visszaadásáért küzd... A parlament éveken át vitatkozott az akkor létrehozott állami mezőgazdasági vállalatok magánosítási eljárásán... Az 1989 után újjáalakult görög-katolikus egyház templomait szeretné visszakapni az ortodoxoktól...

1948 itt van, itt él a mindennapjainkban.

JEGYZETEK

1. Vladimir Tismăneanu: Arheologia terorii. B., 1998, 86-96; Vladimir Tismăneanu: Vendete, crime, intrigi politice: despre cazul Ştefan Foriş, In: 22, (2000 június 27-július 3), 26. sz.

2. A Román Munkáspárt 1965-től újra felveszi a Román Kommunista Párt nevet.

3. Ioan Muraru, Gheorghe Iancu: Constituţiile romane - texte, note, prezentare compara­tivă. B., 1995. 111-130.

4. A kommunista korszakban három alkotmány volt: az 1948-as, az 1952-es és az 1965-ös.

5. Majd az 1965-ös alkotmány fogja kijelenteni, hogy a Román Kommunista Párt a társadalom vezető ereje.

6. Tompa István, Hogyan történhetett? Kolozsvár, 1995, 102-107.

7. A nép választotta meg a Nagy Nemzetgyűlést, amely kijelölte az Elnökséget.

8. Roller Mihail (szerk.), A román népköztársaság története. B., 1952, 806.

9. U. o., 811.

10. Dennis Deletant: România sub regimul comunist, In: Istoria României, B., 1998, 493-494.

11. U. o., 504.

12. U. o.

13. U. o., 494.

14. U. o., 502.

15. Vincze Gábor: Illúziók és csalódások - fejezetek a romániai magyarság második világháború utáni történetéből. Csíkszereda, 1999, 312.

Ugrás az oldal tetejére